A restaurálás tevékenységéről tulajdonképpen azóta beszélhetünk, amióta műtárgyak készülnek. Jó példák erre a kerámiák, ahol kezdetben vas- vagy rézdróttal tartották egyben a sérült darabokat. Vajon belegondoltunk-e, hogy a restaurátorok a mai napig is művészek a saját területeiken?
A művelet célja, hogy a károsodott tárgyat olyan formába hozza, amely tükrözi vagy megközelíti a műtárgy eredeti állapotát, a lehető legkevésbé sértve meg a tárgy integritását. (Vitányi Beatrix: A restaurálás rövid története és etikája)
A fogalom gyakran együtt jár olyan kifejezésekkel, mint az állagmegóvás, prevenció, konzerválás, vagy rekonstrukció.
Ami azonban a legfőbb etikai alapvetés: a folyamat során nem lehet megváltoztatni a tárgyat! A restaurálás tehát nem egyenlő a “felújítással”. A restaurátorokat így aztán nem az önmegvalósítás vezérli, sokkal inkább a műtárgy helyreállítása és állapotának megőrzése.
Az eljárás anyagok szerint tagozódott ágazatokra: így például megkülönböztethetünk könyv (papír), porcelán, ékszer, bútor (fa), fém vagy textil restaurátorokat.
Míg azonban egy ezüst tárgynál alapvető a patina eltávolítása, addig a fegyvereknél nem bevett eljárás a tárgy megtisztítása. Festményeken ma már laboratóriumi vizsgálatokat, míg műtárgyakon modern anyagvizsgálati eljárásokat alkalmaznak a szakemberek.
A restaurátori munkáról elmondható, hogy széleskörű ismereteket igényel, ugyanakkor alázatot is, hiszen mindez nem lehetséges az anyagok, a technikai eljárások ismerete és nagy fokú szakmai elkötelezettség nélkül.
A műkereskedelemben sajnos mindezek ellenére a restaurálás számos esetben pejoratív jelző, ahol az a hibák eltüntetését, elfedését jelenti, mintsem javítást, vagy a hiányok kiegészítését. Ez a szemlélet már csak azért sem állja meg a helyét, mert egy tárgy hiányzó üvegbetéte vagy egy ezüst cukordoboz rég elveszett kulcsa kelt bennünk hiányérzetet, nem pedig az ép és hiánytalan tárgy.
Sokan vannak azon az állásponton, hogy egy ilyen beavatkozással egy új tárgy jöhet létre, ami így veszít értékéből. Fontos megjegyezni, hogy a restaurálás nem minden esetben értékcsökkentő tényező, erre számtalan példát látunk az aukciókon.
Súlyosan károsodott daraboknál sarkalatos pont, hogy hány százalékban mérhető a restaurált és az eredeti tárgy aránya, illetve egyáltalán megéri-e foglalkozni vele? Szakmai szempontokon kívül egy tárgy eszmei értéke is indokolhatja, miért nem szeretnénk valamit kidobni, miért célunk inkább megmenteni azt.
Hasznos tanács ilyen esetekre: ha megvan a sérült tárgyunk egy darabja, azt őrizzük meg, hogy felhasználható legyen a restaurátor számára! Így biztosan autentikus lesz a végeredmény.
A restauráció tehát a tárgy érdekében történik, és biztosítja annak további fennmaradását.
Munkám során a legkülönbözőbb esetekkel találkoztam. Az egyik ügyfelem “az esélytelenek nyugalmával” keresett meg: tudta, hogy a megörökölt tárgy restaurált, ezért azt gondolta, nem is lehet értéke. A vizsgálat során kiderült, hogy a helyreállítás kismértékű volt és minőségi munka, így a reméltnél jóval magasabb áron értékesítették.
Egy másik alkalommal nem tudta a tulajdonos, hogy a tárgy restaurált. Gyakran előfordul, hogy a restaurálás ténye nem ismert, hiszen ezt az avatott szem tudja (jó esetben) megállapítani.
Mindenkit megnyugtatok, hogy a restaurált tárgy is értéket képvisel, független becsüsként pedig segítek, hogy a témával kapcsolatos félreértések tisztázódjanak.
Szerző: Varga Tünde
📸 pixabay