A független műtárgybecslés sokaknak még ismeretlen fogalom, ezért a leggyakrabban feltett kérdéseket összegyűjtöttem, hogy segítsem a tájékozódást és átfogóbb képet adjak a szolgáltatásról.
Mit csinál a független becsüs? A független becsüs a műtárgypiacon jártas szakemberként vizsgálattal, tanácsadással segíti a megrendelőt. Megállapítja, hogy mely tárgyak értékesek, illetve kiszűri az esetleges hamisítványokat. Szakmai szempontok alapján beazonosítja a tárgyakat és értéktartományukat.
A független becsüs a tárgy valós piaci értékét állapítja meg, hiszen ő a megbízót képviseli. A munkadíja fix és független a tárgyak értékétől, nem kap jutalékot és nem áll foglalkoztatásban aukciós háznál, galériánál, felvásárlónál. A helyszíni felmérés után (írásbeli) állásfoglalást ad a tárgy irányadó piaci értékéről. Igény esetén felvázolja az értékesítés során figyelembe vehető előnyöket és hátrányokat, javaslatot tesz a további, lehetséges hasznosításra.
Természetes dolog, hogy a tulajdonos szeretne tisztában lenni az értékeivel, akár arra az esetre, ha megválna tőlük. Az értékbecslés nem hétköznapi feladat, szakértői hozzáállást és - többek között - művészeti ismereteket igényel, valamint széleskörű tudást, igényességet, pontosságot kíván. A műtárgyak értékének meghatározásához idő, szakértelem és tapasztalat szükséges, ezért feltétlenül javasolom egy szakember felkeresését az esetleges csalódások elkerülése érdekében.
Miért és milyen esetben érdemes a független becslést választani?
Ha tanácstalan vagy, mihez kezdj a birtokodban lévő műtárgyakkal, régiségekkel.Nem beszéllek rá számodra előnytelen eladásra vagy bármilyen tranzakcióra, mert független becsüsként csakis a megrendelő érdekeit kell szem előtt tartanom.A helyszíni vizsgálat során felvázolom a lehetőségeket és örömmel segítek a döntéshozatalban. Ha nem sajnálod az értékbecslésre fordított időt és a szolgáltatás díját, nyugodt szívvel hozhatsz megalapozott döntést a megszerzett tudás birtokában. Akár az értékesítést, akár a tárgy megőrzését választod, szakmai segítséget kapsz a következő lépéshez. Gyakran keresnek fel azzal, hogy családi örökség, hagyaték egyes darabjainak értékét szeretnék megismerni és igazságosan elosztani.Nem feltétlenül értékesítési szándékkal, sokkal inkább a tájékozódás vezérelte őket. Több visszajelzést kaptam, ami szerint éppen a tanácsom alapján tartottak meg egy-egy tárgyat. Bár az elődök emlékeinkben élnek tovább, jó érzés, ha az általuk nagy becsben tartott tárgyak a későbbi generációk életében is megtalálják méltó helyüket.
Ha egyenrangú félként szeretnél tárgyalni és részt venni a családi értékek megismerésében még az értékesítés előtt, mindenképpen a független becsüsi szolgáltatást javaslom. Az így megszerzett ismeretekkel lényegesen jobb alkupozícióba kerülhetsz az eladáskor.
Miben különbözik más, hasonló szolgáltatástól?
Bár több ingyenes csoport, piactér nyújt ilyen-olyan becsüsi szolgáltatást, érdemes ezeket fenntartással kezelni. A szaktudás sosincs ingyen, így ezeken a fórumokon nem árt óvatosnak lenni. A lelkes amatőrök segítsége a kisebb probléma, a pontatlanság vagy a tárgyi tudás hiánya jobb esetben "csak" bosszúságot okoz. Gyakran előfordul azonban, hogy szinte értéktelennek nyilvánítanak valamit, amin a jóhiszemű tulajdonos így könnyelműen túlad. Csak később derül ki, hogy az alkalmi vevő valójában a saját hasznát szerette volna növelni az alacsony beszerzési árral. Minden előnyük ellenére tehát óva intek mindenkit az ilyen felületektől. Nem véletlen, hogy sok egyforma tárgyat találni ugyanazon a meghirdetett áron: ez bizonyítja, hogy az eladók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a hirdetési ár nem egyenlő a reális értékkel. Ez pedig a szakértelem hiányára utal. Szem előtt kell tartani továbbá, hogy lehet egy féltve őrzött családi ereklyének bármekkora eszmei értéke, ha a piacon épp nem keresett. Független becsüsként bátran teszek javaslatot a tárgy további megőrzésére, ha az ügyfél érdekeit ez szolgálja leginkább. Sok terület van, ahol már bevett gyakorlatnak számít olyan segítőt igénybe venni, aki szaktudásával járul hozzá a könnyebb döntéshozatalhoz. Házunk, lakásunk eladása előtt gyakran hívunk ingatlanbecsüst, autóvásárláskor független vizsgáló segítségét kérjük, hitel- vagy biztosítási tanácsadó segít minket a pénzügyi világban való eligazodásban... miért ne kerüljünk képbe a családi értéktár más darabjaival ugyanígy? A család több generációja által, sokszor évtizedek alatt összegyűjtött tárgyak is megérdemlik a törődést! Minden ügyfél helyzete egyedi, ezért a szolgáltatásom is személyre szabott. Az objektív értékmeghatározás után felvázolom a lehetőségeket és igény esetén tanácsot adok a megrendelő szempontjaihoz legjobban illő hasznosításhoz.
Hogyan zajlik és mennyi ideig tart a független becslés? Előzetesen egyeztetett helyszínen és időpontban meghatározom a műtárgyak értékét, megvizsgálom őket és ismertetem az aktuális piaci helyzetüket. A helyszíni munka általában 1-2 órát vesz igénybe, az időtartam nagyban függ a tárgyak mennyiségétől. A helyszínen tájékoztatom a megrendelőt és válaszolok a felmerülő kérdésekre, valamint 48 órán belül e-mailben eljuttatom az írásbeli állásfoglalást is. Fontos tudni, hogy a dokumentum nem igazságügyi szakvélemény, hanem a tárgy állapota és a piaci trendek alapján készített iránymutatás.
Mit tartalmaz az ár? A szolgáltatás ára tartalmazza a budapesti kiszállást, a helyszíni munkát, az értékbecslés dokumentálását fotókkal, az esetleges kutatást a helyszíni munka után, az állásfoglalás elkészítését és a megrendelőnek történő eljuttatását. Budapesten kívüli helyszín esetén +100 Ft/km fizetendő a szolgáltatási díjon felül, mely oda és vissza is számolandó.
Mi a megrendelő feladata? Segíts, hogy hatékonyan, gyorsan, és minél pontosabban tudjam felbecsülni műtárgyaidat! Ehhez kérlek, küldj képeket a tárgy(ak)ról e-mailben a hello@mutargymentor.hu címre vagy a Kapcsolat menüpontban az űrlap kitöltésével (először töltsd ki az űrlapot, küldd el, ezután van lehetőség a képek feltöltésére).
Honnan tudhatom, hogy műtárgyam van? Sokan úgy gondolják, hogy az lehet műtárgy, ami gyűjthető. A valóság ennél összetettebb, de akadhatnak olyan hétköznapinak mondható tárgyak, amik időről-időre felbukkannak aukciókon, színesebbé téve a kínálatot.A teljesség igénye nélkül ide tartozhatnak egyes karácsonyfadíszek, játékok, makettek, modellek, faliképek- és kárpitok, papírrégiségek (képeslapok, térképek, plakátok, képregények, dedikált könyvek), reklámtáblák, tajtékpipák, legyezők, lámpák, tükrök, hangszerek, sőt, akár szódásüvegek is!
Ha szeretnél biztosra menni, küldd el értékbecslésre vonatkozó kérdéseid az alábbi régiségkategóriákban: üveg-kristály, kerámia-porcelán nippek vagy készletek, ezüst, ón, bronz vagy zománcozott használati- és dísztárgyak, keleti tárgyak, ikonok, judaika (zsidó kegytárgyak), militária (katonai relikviák), órák.
Hogyan rendelhetem meg a szolgáltatást?
A Kapcsolat menüpontban található űrlapon vagy a hello@mutargymentor.hu címre küldött e-mailben igényelhetsz független műtárgybecslést és a lehető legrövidebb időn belül felveszem veled a kapcsolatot. Kérdésed esetén ugyanezeken a csatornákon vagy a +36300947164 telefonszámon is megkereshetsz.
Nem találtál a választ a kérdésedre? Vedd fel velem a kapcsolatot!
Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ, amik segítik az oldal működését és jobb felhasználói élményt nyújtanak. További információkért olvasd el az Adatkezelési tájékozatót.